Visszahozná az idősek vásárlási idősávját, betiltaná az éjszakai bulikat Merkely Béla

Merkely Béla
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beszél az egyetem vezetésével májusban végzett H-UNCOVER országos reprezentatív koronavírus-szűrés (COVID-19) végleges eredményéről tartott sajtótájékoztatón a Semmelweis Egyetemen 2020. július 1-jén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Az idősek számára valamikor itt lesz az ideje, hogy ismételten egyfajta biztonságos zónát adjunk ahhoz, hogy a mindennapi vásárlással kapcsolatos teendőiket biztonsággal el tudják végezni”

– többek között erről is beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az InfoRádióban hétfőn.

A szakember szerint ugyanakkor ősz végére elérhetővé válhat a koronavírus elleni vakcina, hat oltóanyag tart már olyan fázisban, hogy hamarosan zöld utat kaphat a felhasználásuk.

Merkely úgy látja, elsőként a leginkább veszélyeztetett idős emberek kaphatják majd meg a vakcinát.

Egyetértve a WHO-val, a Semmelweis Egyetem rektora is a leginkább kitettek számára tartaná elsőként szükségesnek az oltást, így a 65 év feletti, szív- és érrendszeri betegek esetében, de ide sorolta a szociális ellátórendszerben és az egészségügyben dolgozók mellett a tanárokat is, hiszen ők nagyon sok gyerekkel érintkeznek.

Merkely az interjúban kitért arra is, hogy betiltaná az éjszakai bulikat, valamint kötelezővé tenné a zárt térben a maszkviselést.

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

Vírushelyzet: egyszerre terjed a nátha, az influenza és a Covid

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Inog a Fidesz-alelnök széke a tegnapi lebőgés után, erről ír Magyar Péter

Magyar: Mi vagyunk a többség, a Tisza a legerősebb politikai közösség