Forró kocsiba zárta lányát egy házaspár Nyíregyházán, mentő vitte kórházba a gyereket

Többen próbáltak segíteni a lányon, végül a szélvédő bezúzásával sikerült kimenteni.

rendőrség, rendőrautó
Fotó: police.hu

Kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja nyomoz a rendőrség egy mezőkeresztesi házaspár ellen, akik tegnap délután több órára bezárták 14 éves lányukat a tűző napon parkoló autóba Nyíregyháza-Sóstófürdőn.

A rendőrség közleménye szerint a 34 éves férfi és 37 éves felesége három gyerekével érkezett a strandra vasárnap délután. Az állatpark közelében parkoltak le autójukkal, melyben otthagyták kamaszlányukat. Az apa felhúzta az elektromos ablakokat, majd a központi zárral lezárta a kocsit.

A rendőrségnek egy járókelő szólt, hogy a tűző napon parkoló, lezárt autóban tartózkodó lány kért tőle segítséget, mert rosszul van, nem kap levegőt. A lány belülről, segítője pedig kívülről próbálta kinyitni az ajtókat, de nem sikerült.

Mire odaértek a rendőrök, már többen próbáltak segíteni a lányon. Az egyenruhások, látván a kétségbeesett lányt egy segítővel betörték a kocsi szélvédőjét, és kiemelték a lányt az utastérből. A felhevült állapotban lévő fiatalt, a mentők vitték kórházba.

A mentés után érkeztek meg a szülők, akik azt mondták, nem gondolták, hogy ilyen baj történhet. Abban a tudatban voltak, hogy a központi zárral lezárt autó ajtaját a lány ki tudja nyitni belülről.

Halálra gázolt a vonat egy embert Nyíregyházán

Borzalmas tragédia: halálra forrázta magát a fürdőkádban egy idős nő Nyíregyházán

Brutális erőszakoló, verekedő „családapa” ellen emeltek vádat Nyíregyházán

Tragikus motorbaleset Nyíregyházán, meghalt egy 16 éves fiatal

Mi történt? Elvittek egy vezető ügyészt

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál