Maszk nélkül ülésezett Lakitelek polgármestere, akiről napok múlva kiderült, hogy koronavírusos

Madari Róbert, Lakitelek
Fotó: Facebook/Madari Róbert

Elkapta a koronavírus-fertőzést Madari Róbert, Lakitelek független polgármestere, erről a település Facebook-oldalán jelent meg közlés. A posztban Madari mindenkit a korlátozások betartására szólított fel, valamint tájékoztatott, hogy a községet ideiglenesen az alpolgármester irányítja, akivel nem találkozott az elmúlt két hétben.

A közlésből az is kiderül, hogy a településvezető tesztelését arcüreggyulladása elhúzódó gyógyulása kapcsán javasolta a háziorvosa, a mintákat kedden vették le tőle, az eredmény pedig csütörtök reggel jött meg.

A Kecsup.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy Madari a múlt szombaton még részt vett egy testületi ülésen, melyen már akkor is azt kérte, mindenki viselkedjen felelősen, vigyázzanak egymásra. A közgyűlésről készült videó szerint ugyanakkor ő maga nem sokkal az ülés kezdete után már le is vette a maszkot:

Augusztus 29-én, kedden pedig a 44-es út építési munkáiról zajlott egyeztetés, a város Facebook-oldalán megjelent fotók alapján a polgármester itt sem viselt maszkot.

A Kecsup.hu azt is írja: miután kiderült, hogy koronavírusos a városvezető, bezárták a polgármesteri hivatalt, a dolgozók pedig karanténba kerültek. Hangsúlyozzák ugyanakkor, nem állítják, hogy bárkit is megfertőzött volna Madari.

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi