Napokra megbénulhatnak az önkormányzatok szeptemberben

Önkormányzati sztrájkra készül a köztisztviselői szakszervezet.

Elkezdődött a köztisztviselők, közalkalmazottak és közszo
Matricát helyez egy dolgozó munkatársa ruhájára a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) egynapos sztrájkjának elindításán tartott gyűlésen a XV. kerületi polgármesteri hivatalban 2019. március 14-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Önkormányzati sztrájkot hirdet szeptember 2-3-4-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) – írja a 24.hu.

A szervezet indoklása szerint az elmúlt hónapok kormányzati döntései lehetetlen helyzetbe hozták az önkormányzatok gazdálkodását, ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzatnál dolgozó munkáját, biztos megélhetését és jövőjét,

az önkormányzatok költségvetését súlyosan érintő kormányzati elvonások miatt elbocsátások lehetségesek.

Az érdekvédelmi szervezet úgy látja, hogy a munkaerőhiány miatt az önkormányzatok számára már most is komoly terhet jelent az ügyfelek, a lakosság kiszolgálása. Közleményük szerint bíznak az emberek megértésében, és mint fogalmaznak, amit tesznek, azt értük is teszik.

Az MKKSZ augusztus 26-án közöl további részleteket, ekkor lehet majd megismerni a sztrájkköveteléseket is.

Kabaré: nem tudta elmondani az eskü szövegét a két új fideszes képviselő
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök
Esküt tesz és beszédet is mond kedden az új köztársasági elnök, akiről még mindig nem tudni, hogy kicsoda
Kedden megszavazza az Országgyűlés az új államfőt, akiről nem tudni, hogy kicsoda
Letiltotta a Google Czunyiné email fiókját, ahová a tiszás önkény miatt lehet panaszkodni