Zivatarok és felhőszakadás miatt is kiadták a figyelmeztetést szerdára

Egy-egy helyen felhőszakadás, jégeső, illetve 60 km/h feletti szél még ma is kialakulhat.

Vihar Budapesten
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Zivatarveszély miatt a fél országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délelőtt: Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében van érvényben elsőfokú jelzés.

zivatar-figyelmeztetes-veszelyjelzes

Forrás: met.hu

Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére ugyanakkor felhőszakadás veszélye miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést.

Mint írták, késő délutánig, kora estig a Dunántúlon (nagyobb eséllyel a hegyvidéki tájakon) és középső megyékben még számíthatunk elszórtan zivatarok kialakulására,

egy-egy helyen felhőszakadás, jégeső, illetve 60 km/h feletti szél is kialakulhat.

Estétől csütörtök délig aztán már nem valószínű zivatartevékenység, csütörtökön délutántól viszont előbb a Dunántúl nyugati felén, estétől már az Északi-középhegység térségében is előfordulnak zivatarok, amelyekhez felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés (60-80 km/h) társulhat.

A napi középhőmérséklet ma főként a délkeleti országrészben érheti el a 25 fokot, csütörtökön már döntően alatta marad.

Már látszik, milyen változás jön az időjárásban a jövő héten

Árad a tavasz: akár 19 fok is lehet a hétvégén

Berobban a jó idő a jövő héten, a péntekre érdemes figyelni

Nagyot fordul az időjárás a következő napokban

Kiadták a riasztást: akár 25 centi hó is eshet ezekben a megyékben

Hófúvás, viharok, −15 fok: újabb téli fordulat érkezik, erre számíts péntektől