Új, életveszélyes dizájnerdrog jelent meg Magyarországon, már tizenegyen meghaltak tőle

A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves.

dizajner-drog

Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős

– hangzott el a rendőrség keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Csákó Ibolya alezredes arról beszélt: egy miskolci, Lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot, a szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.

Úgy tudni, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek.

A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves,

a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is. Az áldozatok „varázsdohányban” vagy „herbálban” szívták el a dizájnerdrogot.

Megszólalt a BRFK a belvárosi klubban tartott kábítószer-razzia kapcsán

Kormánybiztos is megszólalt T. Danny drogügyéről: „A hír igaz”

Rengeteg kábítószert találtak egy nagykanizsai lakásban

14 kg füvet találtak egy részeg, betépett, jogsi nélküli osztrák férfi autójában Kapuváron, de nem ezek miatt bukott le

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit