Belföld

Esőben, arany színű ollóval nyiszálva adtak át egy utat a fideszesek Mosonmagyaróváron

Baleset

Kiderült, mi okozhatta a délelőtti vonatbalesetet Adácsnál

Bűnügy

A WC-be fojtotta, megpróbálta lehúzni csecsemőjét egy 15 éves kollégista lány Pécsen

Szociológus: a népesség egy jelentős része szingli

A legtöbb egyedülálló fővárosi és diplomás, de a bolti eladók, a lakatosok és a kamionsofőrök körében is sokan szingliskednek.

Szociológus: a népesség egy jelentős része szingli
Fotó: Pixabay/RyanMcGuire

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli

– állapította meg Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal elemzője kedden az M1 propagandacsatornán. A szociológus két népszámlálás adatait használta fel a kutatáshoz, és azokat tekintette szinglinek, akik 20 és 39 év közöttiek, és sem tartós párkapcsolatuk, sem házasságuk, sem gyermekük nem volt még.

Mindezek alapján elmondható, hogy a 2011-es népszámlálás időpontjában 201 ezer (12 százalék) 20 és 39 év közötti szingli élt az országban, ami 62 ezer fővel több, mint a 2001-es népszámlálás idejében. Hozzátette, a szinglik döntő többsége (75 százaléka) a már említett korosztályba tartozik, míg 25 százalékuk idősebb (49 éves korig vizsgálta a népességet).

A vizsgálat szerint a magyar szinglik körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya magas, és meghaladja az országos átlagot. Ugyanakkor több szingli nő rendelkezik diplomával, mint egyedülálló férfi.

Többségük Budapesten él: minden negyedik 20 és 39 év közötti fővárosi szinglinek számit, de a megyei jogú városokban is kiemelkedő az arányuk, mint Szegeden és Pécsen – hangsúlyozta.

Kérdésre elmondta azt is, egy átlagos magyar szingli 30 éves és Budapesten él, ha férfi, akkor középfokú végzettséggel rendelkezik, ha pedig nő, akkor diplomával.

A szingli nők körében sokan dolgoznak bolti eladóként, irodai adminisztrátorként vagy pénzügyi tanácsadóként. A férfiak körében pedig sok az informatikus, a lakatos és a kamionsofőr

– fűzte hozzá Rövid Irén.

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!