Ikerbabákat segítettek világra a miskolci mentők

A hetedik szüléséhez készülő édesanyának éppen akkor folyt el a magzatvize, amikor a mentők beléptek az ajtón.

mentők, mentőautó
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Ritkaságszámba menő esetről számolt be kedden Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat: munkatársaikat egy 35 hetes, ikrekkel várandós kismamához riasztották, akinél már egyperces fájások voltak.

A Miskolci Mentésirányítás azonnal több egységet küldött a helyszínre, miközben tanácsokkal látta el a vajúdó asszonyt. Az esetkocsi, a gyermekorvosi kocsi és a kiemelt mentőegység percek alatt helyszínre ért, őket pedig egy landoló mentőhelikopter követte.

A hetedik szüléséhez készülő édesanyának éppen akkor folyt el a magzatvize, amikor a mentők beléptek az ajtón, ezért úgy döntöttek, a lakásban fogják levezetni a szülést.

❗️HELYSZÍNI IKERSZÜLÉS EGY BORSOD MEGYEI TELEPÜLÉSEN❗️😲❤️🚑🇭🇺 Az Országos Mentőszolgálat szakemberei több mint 500…

Posted by Országos Mentőszolgálat on Tuesday, August 11, 2020

A Facebook-beszámoló szerint pillanatok alatt komplett sokktalanítóvá alakították a hálószobát, ahol perceken belül teljes biztonságban segíthették világra mindkét egészséges újszülöttet.

A babák és az édesanya ellátása után végül stabil állapotban szállíthatták kórházba őket a mentők.

Járókelők mentettek meg egy nőt, akit egy tízemeletes bérház tetejéről akart lelökni a volt párja Miskolcon
Megbukott Győrfi Pál OMSZ-szóvivő, tévés balerina – Kunetz: örüljön, hogy ennyivel megúszta!
„Bűnös viszonnyal” vádolnak egy papot Miskolcon, falragaszok jelentek meg a városban
Kirúgták az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját
Lemondott a legfőbb ügyész
Videó: leköpte egy férfi Magyar Pétert