Vonat és autó ütközött Szügyön, gyerekek is ültek a kocsiban

tűzoltóság, tűzoltóautó

Vonat elé hajtott egy személyautó a Nógrád megyei Szügyön hétfőn dél körül – közölte honlapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A baleset a Vasút utcai átjárónál történt, az autó a szerelvény alá szorult, a járműből két gyereket kimentettek. Szeles Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek azt mondta, az autóban gyermekek is utaztak,

az egyiküket sikerült kiemelniük, a másikat feszítővágó segítségével mentették ki.

Állapotukról egyelőre nem tudni semmit, a mentők későbbre ígértek tájékoztatást.

Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában

Holtan találtak rá egy NAV-os tábornokra az ukrán pénzszállítók elfogásának estéjén

Kizuhant az ablakból egy kisfiú Győrben

Léket kapott egy teherszállító uszály Vámosszabadinál

Hatalmas tűz Budapesten, kilométerekről is látszik a füstje

Kigyulladt egy elszívó egy budapesti vendéglátóhelyen, 500 embert menekítettek