Orbán: minden maradjon úgy, ahogy van

Úgy tudja, most jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, minden változtatás csak kockázatot jelentene.

Orbán Viktor

Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért „ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, nemzeti fővirológus pénteki, szokásos rádiós propagandainterjújában.

„A mostani állapot jó, stagnál a helyzet, és minden változás, amit esetleg tennénk, az magával hordozhatja a helyzet romlásának kockázatát, és ezt nem szeretnénk vállalni”

– magyarázta a kormányfő.

Beszélt arról is, hogy a járvány miatt segíteni kell a könnyűzenével foglalkozókon is, ezért a kormány elkülönített nekik több mint 5 milliárd forintot, és egy olyan program indul, amelyben garázskoncerteket rögzítenek, majd a média bemutatja őket. A keretből állítólag 800 millió forintot kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére különítettek el.

Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Török Gábor: Orbán Viktor és Magyar Péter között egyre jobban kirajzolódik egy fontos különbség
Mire készül? Az orosz nagykövetség mellett fotózták le Orbán Viktort
Megszólalt Orbán Viktor: a „nagy sikerű” DPK után újabb akciócsapatot ígér
Török Gábor rámutatott a Fidesz egyik legnagyobb hibájára a kampányban
Magyar Péter: Az Orbán-rendszer egyik ékkövét a történelem szemétdombjára küldjük