Árokba csapódott egy kisbusz Káptalantótinál, megállás nélkül hajtottak el mellette az autósok

arok-kisbusz

Segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság egy július 3-án, Káptalantótinál történt baleset kapcsán, mely során egy kisbusz balesetet szenvedett,

több autó viszont megállás nélkül elment mellette.

A kisbusz Köveskál irányából ment Tapolca felé, mikor áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, majd a vízelvezető árokba hajtott és egy fának csapódott. Ezután a kisbusz kigyulladt, és teljesen kiégett. A baleset következtében kilenc személy sérült meg.

A kisbusz mögött több gépkocsi is közlekedett, melyek közül három autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább. A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja, azt kérik, hogy aki látta az esetet, vegye fel velük a kapcsolatot a megadott elérhetőségek valamelyikén.

Rendőröket gázoltak el a 8-as főúton

Kollégája halálát okozta egy szegedi kukásautó-sofőr, elítélték

Ketten meghaltak egy lakástűzben Sajókazán

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Ludovika Campuson

Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában

Holtan találtak rá egy NAV-os tábornokra az ukrán pénzszállítók elfogásának estéjén