Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.

Merkely elmondta, mikor jöhet az újabb koronavírus-járvány Magyarországon

A szakember szerint a második hullámának legvalószínűbb időpontja a november.

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon

– mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádióban. A szakember szerint a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november,

de addig is „ki kell húzni az időt”.

Mint fogalmazott, Magyarország „egyelőre őrzi az integritását”, de „nem lehetünk eléggé óvatosak”, hiszen az ország nincs lezárva, és „ha körbenézünk, riasztó látvány tárul elénk”. Míg ugyanis a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felöl jött a vírus Magyarországra, most körbevette az országot a vírusfertőzés.

  • Szerbiában régóta emelkedik a betegek száma,
  • Romániában annyi az új beteg naponta, mint a járvány „csúcsán”,
  • Ukrajnában emelkedik a járványgörbe,
  • és Ausztriából is magasabb esetszámokat jelentenek

– sorolta Merkely Béla kitérve rá: Magyarország sikeres védekezésének lényeges eleme volt az időben bevezetett számos korlátozás, az iskolák, éttermek bezárása, a vásárlási idősávok kijelölése. Ezek következtében azonban az ország lelassult, a gazdaság visszaesett, a munkahelyek veszélybe kerültek,

„nem lehet ezt a technikát többször bevetni, mert az mindannyiunknak sokba fog kerülni”.

Most, hogy Magyarországon jó a helyzet, a vírus behurcolását kell megakadályozni – fogalmazott. A májusban végzett országos, reprezentatív kutatás eredményei szerint „igen tekintélyes a tünetmenetes vagy kevés tünettel járó esetek száma, tehát szűrni kell, mégpedig a magas rizikójúakat, így például az ukrán, a román, a szerb határ környékén lakókat”, és a külföldről érkező magyarokat és külföldieket – mondta. Hozzátette: nyitott lenne arra, hogy aki szeretné, azt szűrjék, „mert ő tudja, miért kéri” a tesztelést. Emellett továbbra is fontos az „udvarias távolságtartás”, a maszk viselése és a rendszeres kézmosás.

Az iskola és a lehűlés miatt a legvalószínűbb a november

Merkely Béla szólt arról is: a november azért a legvalószínűbb időpontja a második hullámnak, mert akkor már újra iskolába járnak majd a gyerekek, dolgozni mennek a szülők, lehűl a levegő, ami szintén kedvez a vírus terjedésének, és sokat vannak az emberek zárt térben.

A szakemberek szerint a második hullám enyhébb lefolyású lesz, hiszen már ismerik a vírust, annak gyenge pontjait, a terjedés lassításának és a betegek kezelésének hatékony módszereit. Emellett a nagy vakcinagyártók is készülnek erre az időpontra, az egyik legnagyobb gyártó 100 milliós nagyságrendben kezdte meg a még tesztelés alatt lévő vakcina gyártását – tette hozzá Merkely Béla.

Kiemelt kép: Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője. (Kormany.hu/Árvai Károly)

Kapcsolódó hírek