Egy pulcsi miatt szúrta agyon munkatársát egy férfi Csolnokon, most ítélték el

csolnok-emberoles
A csolnoki emberölés helyszíne a rendőrség 2018-as fotóján. Fotó: police.hu

Tíz és fél év börtönre ítélte a Tatabányai Törvényszék első fokon azt a férfit, aki egy pulóver miatt, kábítószer hatása alatt agyonszúrta munkatársát Csolnokon.

Az eset még 2018 szeptemberében történt egy régészeti feltáráson, ahol a későbbi áldozat felvette ismerőse pulóverét, ám ő ezt zokon vette, és azt követelte, vagy vegyen neki egy ugyanolyan felsőt, vagy adjon neki 26 ezer forintot.

Mivel a sértett néhány napig nem ment dolgozni, munkatársa úgy vélte, hogy nem akarja rendezni az ügyet. Később aztán Csolnokon, egy kocsma előtt találkoztak, ahol a vádlott arcon ütötte áldozatát, aki ettől a földre esett.

Miközben többen sikertelenül próbálták meg szétválasztani őket, a vádlott egy késsel nagy erővel mellkason szúrta a pulcsit felvevőt, aki azonnal életét vesztette.

A késelőt megpróbálták visszatartani, de elment, a rendőrök fogtál el végül. A vizsgálat során kiderült, hogy a sértettel való konfliktusát megelőzően kábítószert fogyasztott.

Az emberölés bűntette és a fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklás vétsége miatt kiszabott ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Most közölte a Rendészeti Államtitkárság: veszélyes vadállatot találtak egy tiszafüredi házban

Fiatal lányt zaklattak a HÉV-en, az apa késsel vágta meg a támadót, még őt hurcolják meg

Nőket bántalmazott egy taxisállat Budapesten, keresi a rendőrség

Miskolcon is agyonvertek egy férfit szombat este

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel