Gazdaság

Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Gazdaság

Komoly üzemanyag drágulás jön napokon belül

Felfüggesztettet kapott a kutyáját autója mögé kötő balotaszállási asszony

Éppen csak meg nem dicsérték.

Harta ViktorHarta Viktor

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki tavaly nyáron autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját, míg az el nem pusztult.

A Szegedi Törvényszék közlése szerint a bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Felidézik, a nem jogerős ítélet szerint az asszony nagy testű, komondor jellegű kutyája tavaly augusztus 3-án – a vihartól félve – megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott – mivel a kutya nem ment haza – két nappal később az állat keresésére indult, és meg is találta egy másik tanyán.

Az asszony ekkora az eb nyakörvére egy 120 centiméteres bálamadzagot kötött, amelynek másik végét az autó vonóhorgához rögzítette, majd a kutyát 2,7 kilométeren át, 20-30 km/h sebességgel vontatva hazaindult.

Az állat pusztulását a kocsihoz kötözés és vontatás okozta: súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései vezettek a halálhoz.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Emlékezetes, a balotaszállási eset tavaly óriási hullámokat keltett: a nő lincseléstől tartva bujkált, majd a településen állatvédők tüntettek, az ügy idei előkészítő ülése után pedig rendőröknek kellett kimenekíteniük a bíróságról az állatkínzót.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Élve pörzsölték a disznót a böllérfesztiválon, a szervező becsületsértés miatt beperelte az erről beszámoló állatvédőket

Száz díszmadarat próbált egy bolgár férfi Hollandiába csempészni

Mi történt? Kismacskákat tettek az Országházhoz, nyomoz a rendőrség

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”