Müller Cecília: többféle koronavírust azonosítottak Magyarországon

Az éberséget változatlanul fenn kell tartani.

Rendkívül fontosnak nevezte az országos tisztifőorvos a „járványügyi éberség” fenntartását a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

A járvány „rendkívül kedvezően alakult Magyarországon, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk egy pillanatra sem, hogy a pandémia zajlik a világban, számos országban még jelentősen emelkedik a fertőzöttek” és a halottak száma, „ezért a járványügyi készültséget, éberséget változatlanul fenn kell tartanunk”; nem lehet tudni, hogyan alakul a környező országok és az egész világ járványügyi helyzete, és a vírus még Magyarországon is jelen van – magyarázta Müller Cecília.

Rendkívüli jó hírnek nevezte azt, hogy az elmúlt napon mindössze eggyel nőtt a fertőzöttek száma, összességében pedig két és félszer annyian gyógyultak meg, mint amennyi aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban. Elmondta, eddig 2516-an gyógyultak ki a fertőzésből, két újabb elhunyttal 565-re emelkedett a vírus áldozatainak száma. Ezer alá, 996-ra csökkent az aktív fertőzöttek száma, 255-en vannak kórházban, 17 beteget pedig lélegeztetőgépre kapcsolva ápolnak.

Gyakorlatilag lezajlott a járvány első hulláma Magyarországon, a járványügyi arányok az elmúlt napokban nem változtak jelentősen

– értékelt Müller Cecília.

Szólt arról is: a nyári szünetben sok szülőnek okoz gondot gyermekeik elhelyezése, ezért célszerű a családnak erre tervet készítenie. Ha a nagyszülőnek nincs olyan betegsége, ami miatt a különösen magas kockázatúak csoportjába tartozna és a gyermekek egészségesek, akkor vigyázhatnak a nagyszülők rájuk.

A táborokat érintve arról beszélt, a nyár szokásos „kihívásai” mellett a táboroztatásnál fontos fokozottan ügyelni a gyerekek személyi higiénéjére és a balesetveszély megelőzésére is.

A tisztifőorvos azt kérte, aki úgy dönt, hogy külföldre utazik, mindenképpen alaposan tájékozódjon az adott országra érvényes szabályokról a Külügyminisztérium vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján, és kössön biztosítást. Trópusi megbetegedések által érintett országok felkeresése előtt érdemes a Nemzeti Népegészségügyi Központ nemzetközi oltóközpontjánál tájékozódni és beszerezni a megfelelő védőoltásokat.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, hogy a koronavírus – hasonlóan az influenzavírushoz – nagyfokú mutációra képes, a kutatók Magyarországon is többféle koronavírust azonosítottak már.

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira