Egy embert megölt, öt másikat, köztük gyerekeket is megsebesített egy 22 éves férfi az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön – írja a Parameter.sk. A helyszínre érkező rendőrök lelőtték a támadót.

A túrócszentmártoni fiatal megkéselte az igazgatót és az igazgatóhelyettest, utóbbi életét vesztette. Az igazgató mellett két felnőtt és két diák sérült meg, őket kórházba vitték.

https://www.facebook.com/policiaslovakia/videos/1776981109109063/

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány azt közölte, úgy tudják, a férfi, aki az iskola egykori diákja volt, egyedül volt. A részletekre térve azt mondta,

a késelő mentális problémákkal küzdött, behatolt az iskola épületébe, betört egy üveget, majd miután az igazgatóhelyettes ellenállt, halálos sebet ejtett rajta.

A fiatal férfi ezután befutott a legközelebbi osztályba, ahol a tanítónőre és két gyerekre támadt. A férfit a gondnok megpróbálta feltartóztatni, dacára annak, hogy ő is megsérült.

Az eset során két rendőr is megsérült gellert kapott lövedékektől, azonban szerencsére nincsenek életveszélyben.

Megosztás