Dobj el mindent: elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program

„Négy hibátlan, megnyerő küllemű mént” már át is adott a miniszter.

nagy-istvan-lo
Nagy István agrárminiszter az erdélyi lótenyésztőknek szánt négy tenyészmén egyikét simogatja a Mátai Ménes lótenyésztési központban 2020. június 11-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program, amelynek keretében az agrárminiszter négy mént adott át csütörtökön a hortobágyi mátai majorban – hozta a jó hírt az MTI. A méneket erdélyi gazdákhoz szállítják.

Nagy István úgy tudja, a kormány számára kiemelten fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományaira építve a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába kerüljön, ennek jegyében tartozik az agrártárcához hét nemzeti ménes. A szakemberek ezekből választottak ki „négy hibátlan, megnyerő küllemű mént”, amelyek kihelyezésével „segítjük az erdélyi lótenyésztést, lótartást, a mezőgazdaság fellendítését” – mondta Nagy István.

A lovak két Kolozs megyei fogadóállomásra és két Hargita megyei tartóhoz kerülnek: Tordára az Őrségi Nemzeti Parkból egy hidegvérű muraközi, Magyarfenesre a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. méneséből egy nóniusz, Gyergyószárhegyre a Bükki Nemzeti Park méneséből egy szintén védett, őshonos magyar lófajta, egy mezőhegyesi félvér kerül, míg Gyergyóremetén a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon tenyésztett angol telivér ad új lendületet az erdélyi lótenyésztésnek – sorolta az agrárminiszter.

Nagy István hozzátette: a felajánlott mének fedeztetésre is használhatóak amellett, hogy népszerűsítik a magyar őshonos fajtákat és az angol telivért, amely több magyar lófajta kialakításában vett részt.

A rendezvény végén Nagy István számadó oklevelet adott át hortobágyi pásztoroknak, gulyásoknak és csikósoknak, akik beszámoltak a múlt év szaporulatáról

– zárul a „Rákosi elvtárs búzakalászt morzsolgat”–díjas tudósítás.

Akkora a pánik, hogy Sulyok Tamást is elzavarták Erdélybe

Orbán magyargyűlölő haverja szerint Trianon nem büntetés volt, hanem az igazság pillanata

Orbán ismét az erdélyieknek puncsol, miután a magyargyűlölő bálványa elbukott

Emberre támadt egy medve az erdélyi Monorfalvánál

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek

KSH: 702 800 forint fölé emelkedett a magyarok átlagkeresete