Megnyílik a magyar-horvát határ is, korlátozás nélkül utazhatunk Horvátországba

Szijjártó megdicsérte a „magyar embereket”, amiért jól viselkedtek.

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter videójában közölte, a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról. Elmondta: a számok azt jelzik, hogy a közép-európai országok jól védekeztek, sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus terjedését, ami lehetőséget teremt az óvatos nyitásra.

Megszűnnek a korlátozások Magyarország és Horvátország határán

Megszűnnek a korlátozások Magyarország és Horvátország határán

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, June 9, 2020

„Márpedig számunkra a magyar emberek életének és egészségének megvédése az elsőszámú szempont, ugyanakkor mivel a magyar emberek kifejezetten fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt hetekben és hónapokban a világjárvány magyarországi csúcspontjának időszakában, lehetőségünk van arra, hogy a korábbi korlátozásokat feloldjuk”

– magyarázta a miniszter. Hozzátette, már korábban megnyitották a határt Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Szerbia felé, és egyik határnyitás sem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében.

Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen.

Szijjártó Péter azt kérte az emberektől, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.

Szijjártó Pjotr felszólította a NATO főtitkárát

Szijjártó Pjotr: az ukrán kormány Tisza néven indul a magyar választáson

Szijjártó Pjotr: a magyarok pénzét nem Ukrajnára, hanem a magyar gyermekekre kell fordítani

Szijjártó Péter megfenyegetette az EU-s nagyköveteket

Ellenáll a bíróság: hatalmas pofonba szaladt bele Orbán, aki már a jogrendszer fölött állónak képzeli magát

Rárontott a DK a határon túli magyarokra, meglepődtek, hogy senki nem csatlakozott hozzájuk