Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Tállai: Karácsony Gergely „azért siránkozik, mert elherdálta” a milliárdokat

És egyébként is a-l-k-a-l-m-a-t-l-a-n, akinek a szolidaritás nem jelent semmit.

A számok cáfolják Karácsony Gergely főpolgármestert, aki „azért siránkozik, mert elherdálta a hídfelújítás fedezetét” – magyarázta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában.

Tállai azzal kábította a propagandaolvasókat: szó sincs kormányzati megszorításról, a főváros anyagi ellehetetlenítéséről, Budapest jövőre tízmilliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat, mint idén.

A 2021-es költségvetés 857 milliárd forint önkormányzati támogatást tartalmaz, ami 118 milliárd forinttal, azaz 16 százalékkal több az ideinél. Továbbá a gazdaságvédelmi akcióterv részeként számos beruházás és munkahelyteremtő fejlesztés indul jövőre, a gazdasági növekedés pedig várhatóan öt százalék lesz, ami jelentősen növelheti a települések iparűzésiadó-bevételét is – mesélte Tállai András. A kormány ezen felül jövőre is támogatja az önkormányzati beruházásokat a Modern városok és a Magyar falu programmal, és ­uniós támogatásokra is lehet számítani, mindezek összértéke megközelíti a négyszázmilliárd forintot – fűzte hozzá.

Nem elvonás, hanem együttműködés

A járvány elleni védekezés költségeiből azonban mindenkinek ki kell vennie a részét, erről szól az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulása, ami azonban nem kormányzati elvonás, hanem országos együttműködés, amelynek keretében gazdagabb települések fizetnek a szegényebbeknek – fogalmazott.

Ebben azonban a főváros politikai vezetői, élükön Karácsony Gergellyel, úgy látszik nem akarnak részt venni, számukra a szolidaritás nem jelent semmit – sulykolt el Tállai az unásig hallott „az ellenzék akadályozza a védekezést” cinikus kormányzati narratívát.

Az államtitkár szerint nem igaz, hogy a fővárosnak kevesebb pénzből kell gazdálkodnia jövőre, mert bár szolidaritási hozzájárulás címén a fővárosi önkormányzatnak 21 milliárd forinttal többet kell fizetnie a szegényebb önkormányzatok megsegítésére, ám Budapest nagyjából 25 milliárd forinttal több helyiiparűzésiadó-bevételre számíthat jövőre, miközben az állami támogatása is hétmilliárd forinttal emelkedik – mondta.

Tállai András úgy tudja,

egy alkalmas városvezető nem herdálta volna el a Lánchíd felújítására félretett pénzt.

A rekonstrukció körüli fővárosi káoszból azonban látszik, hogy Karácsony Gergely nem alkalmas vezető – hirdette ki a végkövetkeztetést, amiért valószínűleg az egész cikk megszületett.

4 éven át tartó járványügyi szolidaritás

Karácsony Gergely főpolgármester korábban a kormány „Budapest-adója” kapcsán azt írta,

„Csúnya lebukás ez. A kormány megcáfolta saját magát. Eddig ugyanis a válsággal, meg a szolidaritásról szóló szólamokkal magyarázták, miért sarcolják minden eddiginél jobban Budapestet és az önkormányzatokat. A péntek este benyújtott dokumentum, a 2024-ig tartó költségvetési kitekintés azonban leleplezi ezt a hazugságot. A kormány ugyanis a kivéreztetést nem csak a jövő évre, hanem 2024-ig tervezi.”

Csúnya lebukás ez. A kormány megcáfolta saját magát. Eddig ugyanis a válsággal, meg a szolidaritásról szóló szólamokkal…

Posted by Karácsony Gergely on Sunday, June 7, 2020

Azt is írta, a kormány elvonása Budapest esetében az eddigi 10 milliárd helyett közel 40 milliárdos sarcot jelent évente, a gépjárműadóból pedig az idei 51 milliárd helyett jövőre már 87 milliárdot, 2024-re pedig már 95 milliárdot akar zsebre tenni a kormány, miközben a feladatokat és a kiadásokat az önkormányzatoknál hagyja.

„Szó sincs tehát válságkezelésről, meg szolidaritásról” – értékelt Karácsony, hozzátéve: „ennek a sarcpolitikának semmi köze a válságkezeléshez, semmi köze a szolidaritáshoz”, arról van szó, hogy a kormány megbünteti a tavaly ősszel függetlenné vagy ellenzékivé lett önkormányzatokat.

Halálos tragédia Budapesten

Elkapták az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirablóit

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

„Túszaúzend vanhandrid” – Orbán fura rikoltozással beszélt arról, hogy aggódik unokái jövőjéért

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből