Műszemöldökkel álcázhatta magát a pécsi takarékrabló, még mindig nem találják

Újabb képeket közölt a rendőrség.

Három fantomképet is közölt a rendőrség kedden arról a férfiről, aki még május 12-én kirabolt egy takarékfiókot Pécsen, és akit a mai napig nem kaptak el.

Korábban a rendőrség már fotókat és videót is mutatott a rablóról, és az ügyben egymilliós nyomravezetői díjat is felajánlottak.

A fantomképek kapcsán most azt írják,

nem zárható ki, hogy a rabló a bűncselekmény elkövetésének idejére valamilyen módon megpróbálta megmásítani a kinézetét.

Az arcelemzés megállapításai szerint például feltételezhető, hogy a férfi arca teljesen szőrtelen, így a szemöldöke lehet ragasztott is – olvasható a közleményben, melyben a fantomképek is megnézhetők.

Korábban a rendőrség azt közölte, hogy vizsgálják a lehetőségét, hogy a férfi súlyos beteg lehet, de nem fejtették ki, hogy azt mire alapozzák.

Nagy baleset Pécs közelében, rommát tört egy BYD SEAL
Szülőket ítéltek fegyházbüntetésre hároméves gyermekük megöléséért Pécsett
Megöltek egy embert Pécsen
Öngyilkos lett egy kétgyermekes anya a NAV épületében
Nyomoz a rendőrség a Rendszerbontó Nagykoncert ügyében
Kezdődik: korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítottak meg egy fideszes politikust, Orbán öccséig érnek a szálak