Felhőszakadás, zivatarok jönnek, kiadták a figyelmeztetést

Csak csütörtökig kell kibírni, aztán már napos idő várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint estig főként a Dunántúlon és délen alakulhatnak ki a záporok mellett helyenként zivatarok, majd szerdán is még többfelé érdemes lesz esernyővel, esőkabáttal készülni.

Mint írták, reggel és napközben az ország déli területein zivatarokra számíthatunk, később azonban nagy mennyiségű csapadék (20-30 mm) és erős szél is várható. Felhőszakadás miatt Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyékre adtak ki veszélyjelzést szerdára:

felhoszakadas

Forrás: met.hu

Összességében a hét harmadik napján 20-25 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

A csütörtök már derűsnek ígérkezik: napos idő várható gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél megélénkül, főként a keleti tájakon, valamint a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Pénteken is megússzuk a csapadékot, napos idő várható az ország nagy részén kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Legfeljebb északkeleten alakulhat ki néhol futó zápor. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de

a derült, szélcsendes, fagyzugos tájakon fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet, talajmenti fagy főleg a Dunától keletre másutt is előfordulhat helyenként.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 17 és 23 fok között várható.

Jelentős havazás és viharok várnak csütörtökön ezekre a megyékre
Viharos szél, havazás és jelentős lehűlés jön csütörtöktől
Lehűlés érkezik a jövő héten: „akár havas eső, hó is hullhat”
Már látszik, milyen változás jön az időjárásban a jövő héten
Árad a tavasz: akár 19 fok is lehet a hétvégén
Berobban a jó idő a jövő héten, a péntekre érdemes figyelni