„Európa legnagyobb tűzijátékát” tervezi a kormány augusztus 20-ára, petíció indult a megakadályozásáért

Minden eddiginél grandiózusabb tűzijátékot, „Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát” fogják megszervezni idén augusztus 20-án – ejtette el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója egy podcastban.

A parádé állítólag a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható, és újdonságként 20-a előtt és után is széles, a főváros egészét érintő Szent István-napi programsorozat fogja várni az érdeklődőket.

Eközben már petíció is indult azért, hogy ne legyen idén tűzijáték Budapesten.

„A járvány után ne tűzijátékon égessük el az adófizetők pénzét”

olvasható egy felhívásban, melyet már 14 ezren írtak alá.

A petíciót Homonnay Gergely író, újságíró tette közzé. Úgy véli, a tűzijátékra fordítandó pénzt most azoknak a megsegítésére kellene fordítani, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat, és felidézi azt is, hogy számos magyar nagyvárosban már szilveszterkor betiltották a tűzijátékozást, aminek nem csak anyagi haszna lett.

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Magyar Péter: a hőség miatt otthoni munkavégzést rendelt el a kormány a közszférában
Hosszú listát tett közzé Magyar Péter a Tisza első 50 napjának eredményeiről