Bulvár

Kiderült: Menczerrel és Szijjártóval is találkozott a CIA-ügynöknek nevezett, „Amerikában hosszú időre eltűnt” magyar újságíró

Bűnügy

Fordulat a lakástűzben meghalt nő ügyében, akiről a szakértő először azt állította: ágyban dohányzás miatt halt meg

Belföld

10 000 forintot perelt ki egy idős nyugdíjastól Lázár János

Nagyot zuhantak a budapesti lakásárak

Budapesten az új lakások árai az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek

– közölte Otthon Centrum, megjegyezve, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható.

Az ingatlancég tájékoztatása szerint Budapesten elsősorban a belvárosi és a külső kerületekben lévő lakások ára csökkent, így még a szegmens legkedveltebb területének számító XIII. kerületben is 5 százalékkal olcsóbban kínáltak egy négyzetmétert áprilisban, mint az első negyedévben.

A fővároson kívül nem volt árcsökkenés, sőt a nagyobb városokban az árak 5-20 százalékkal még nőttek is a járvány megjelenése előtti időszakhoz képest – megjegyzik, vidéken jóval kevesebb újépítésű lakást értékesített az Otthon Centrum hálózata.

A panelok árai országos átlagban 3 százalékkal estek áprilisban az első negyedévhez képest.

Budapest esetében a kifejezetten népszerű (III., IV. és XIII.) kerületekben csak 3 százalékkal csökkentek az árak, a kevésbé kedvelt külső pesti részeken viszont még a 10 százalékos árvesztés sem volt ritka.

Budán és a belső kerületekben átlagosan 600 ezer forintos négyzetméterár volt jellemző, a külső pesti kerületekben már ennél alacsonyabb, 500 ezer forint fajlagos ár volt az irányadó az utóbbi hetekben. A megyei jogú városokban az átlagos négyzetméterár nagyjából a pesti belvárosi árak fele, 300 ezer forint volt.

Az első negyedév kontra április összevetés csak a családi házaknál nem hozott árváltozást:

országos átlagban ugyanazok az összegek voltak az irányadók a negyedik hónapban, mint az első negyedévben.

Területi bontás tekintetében a fővárosban a drágább budai oldalon 10 százalékkal emelkedtek, a pesti oldalon ellenben 8 százalékkal csökkentek a négyzetméterárak.

A megyei jogú városok többségére is érvényes ez a vegyes kép: a legnagyobb városokban az átlagárak 5 százalékkal nőttek, míg a kisebb megyeközpontokban ugyanennyivel csökkentek. A családi házak lakásokhoz viszonyított értékállóságában nagy szerepet játszott, hogy a kijárási korlátozások miatt a kerttel rendelkező ingatlanok felértékelődtek.

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat

Nagy Márton, miután az ország gazdaságával nem bír, most Budapestet oktatja

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy rollerest Budapesten