841 millió forint megy most sportparkokra

Van, ami a veszélyhelyzet idején sem szünetel.

Szabadtéri edzés
Fiatal lány edz az egyik szabadtéri edzőparkban Nyíregyházán, a Krúdy Gyula utcában 2020. április 27-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

A Magyar Közlöny legfrissebb számában bukkant rá az Mfor.hu egy Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározatra, mely szerint folytatódik a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program.

Az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározat szerint a kormány egyetért a program II. és III. ütemének folytatásával és az annak keretében 45 településen előkészített sportpakrberuházások megvalósításával,

ennek érdekében pedig a Beruházási Ügynökség 841,1 millió forintot költhet el.

Az Mfor.hu korábban már készített egy összesítést, miszerint a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése óta 9 milliárd forintot mozgattak át innen-onnan sportra. A mostani döntés tükrében már közel 9,9 milliárd forintnál tart ez az összeg március 11. óta.

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy „a háború az látszik-e onnan föntről”

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban

Összeomlás: 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés egy hónap alatt

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal