30 fok meleg lehet napokon belül

Az előrejelzések bizonytalansága viszont nagyobb mint korábban, amihez a koronavírusnak is köze van.

Több hullámban is érkezik csapadék a héten, a hétvégétől viszont felmelegedés kezdődik, nem is akármilyen, erről Molnár László meteorológus beszélt a 24.hu-nak.

A szakember elmondta, az első csapadékzóna hétfő este éri el térségünket: zivatarok várhatók, emiatt az ország nyugati felében minden megyére figyelmeztetés van érvényben. Kedd délután már a Sopron-Debrecen vonal széles sávjában alakulhat ki néhol zivatar, majd a következő nagyobb hullám szerdán éri el hazánkat, pénteken pedig ismét csapadékzóna vonul át felettünk.

Forrás: met.hu

Molnár úgy látja, összességében 10-30 milliméternyi csapadék enyhítheti országos átlagban a szárazságot. Hajnalonként 7-14, délután 14-22 fok várható.

A hétvégétől azonban megugrik a hőmérséklet, a felmelegedés mintegy 4-5 napig tart majd,

a jövő hét elején kora nyári időre, 25-30 fokos csúcshőmérsékletekre van kilátás.

A fenti menetrend bekövetkeztének esélyét jelenleg 80 százalékra becsüli a szakember.

A 24.hu cikke megjegyzi, az időjárás-előrejelzésekkel kapcsolatos bizonytalanság nagyobb mint korábban, amihez közvetve a koronavírusnak is köze van. Az utasszállító gépeken ugyanis számos meteorológiai műszer dolgozik, mivel azonban jelenleg alig repülnek gépek, jóval kevesebb adat érkezik innen, ami 6-8 éves visszaesést jelent a középtávú előrejelzések pontosságát tekintve.

Nagy meglepetést tartogat az időjárás, a szerdára érdemes figyelni

Már látszik, milyen időjárás lesz a hétvégén

Megváltozik az időjárás: szerdán érkezik a fordulat

Érkezik a kellemes őszi időjárás, a hajnali fagyok is megszűnnek

Szörnyű időjárás jön, már látszik az előrejelzésben

Most közölte a meteorológia: még hűvösebb levegő érkezik!