Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy fiatal magyar kézilabdázó

Nem tartják meg az érettségit Szlovákiában

Nem lesz idén érettségi Szlovákiában, az érettségi bizonyítványba kerülő jegy megállapításához egy-egy tárgyból az elmúlt négy év év végi jegyeit, valamint a harmadik és negyedik évfolyam félévi eredményeit veszik figyelembe – jelentette be Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter csütörtökön.

A döntésről beszámoló Parameter.sk emlékeztet, Szlovákia már márciusban bejelentette, hogy eltörlik az érettségi írásbeli részét, április közepén pedig arról döntöttek, hogy engedélyezik a szóbeli rész teljesítését szigorú higiéniai feltételek betartása mellett.

Az oktatásügyi miniszter mai bejelentése alapján azonban csak azok a diákok vizsgázhatnak majd, akik elégedetlenek az érettségi bizonyítványba kerülő érdemjeggyel.

A végzős diákok május 12-ig megkapják az érettségi bizonyítványba javasolt jegyet, május 15-ig pedig jelezhetik, ha azzal nem elégedettek, és hagyományos szóbeli vizsgát tehetnek a jobb jegy érdekében. Az 41 ezer végzős diákot érint, a tanítás a középiskolák végzős évfolyamai számára május 7-én ér véget.

VSquare: Orbán és a Kreml is beavatkozott a szlovák választásba

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik