Kórházból visszaküldött beteg vihette be a fertőzést egy hajléktalanszállóra Budapesten

koronavirus_koranyi
Koronavírussal fertőzött, lélegeztető gépre kötött beteget lát el egy védőfelszerelést viselő orvos az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kialakított izolációs teremben 2020. április 21-én. Fotó: MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Hétfő este kilenc embert vittek kórházba a Magyar Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállójáról.

A hvg.hu cikke szerint a helyzet azonban ennél is súlyosabb: a vöröskereszt kommunikációs osztálya a lappal azt közölte, a Fővárosi Önkormányzat támogatásával múlt héten tartott szűrővizsgálaton összesen 23 lakó gyorstesztje mutatott fertőzöttséget, aminek következtében a Nemzeti Népegészségügyi Központ két hétre le is zárta az intézményt.

A 444.hu kedden kereste a szervezetet, ekkor derült ki a válaszukból, hogy

egy hajléktalan esetében a pozitív koronavírus-teszt eredménye csak azután futott be, hogy már visszakerült a szállásra.

Úgy tudni, az intézmény lakója előzőleg belgyógyászati betegségekkel került kórházba. Miután visszaküldték a szállóra és megjött a lelete, elkülönítették, értesítették a hatóságokat, hajléktalant pedig ismét elszállították.

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Elrendelték a főváros azonnali jogvédelmét, az Államkincstárnak vissza kell fizetnie a lenyúlt 10,2 milliárdot

A Pride-dal beégtek, most a rakparton szórakozó fiatalok kapcsán ütné a fővárost egy fideszes „civil szervezet”

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Teherautó gázolt halálra egy nőt Budapesten

Nagy a baj, lezárták az Óbudai-szigetet