Hazaküldik a folyamatos ápolásra szoruló betegeket a Jahn Ferenc Kórházból

A 24.hu azt írja, nagypénteken felhívták a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati betegeinek hozzátartozóit, hogy keddig haza kell vinniük javarészt idős, súlyos állapotban lévő rokonaikat, mert a krónikus belgyógyászati osztályt is kiürítik a járványhelyzet miatt.

„Iszonyatosan feldühít ez az embertelen hozzáállás. Hogy a járványra hivatkozva ezt a rengeteg embert utcára teszik. Kirakják az öreg embereket meghalni”

– nyilatkozta állítólag a lapnak egy hozzátartozó, akinek az édesanyja hónapok óta fekszik az intézmény csepeli telephelyén levő osztályon.

Az informátor elmondása szerint pénteken kapott egy telefont az osztályt vezető főorvostól, aki nekiszegezte a kérdést, hogy mikor tudnak menni a hozzátartozók a járásképtelen, daganatos betegért. Keddig ugyanis ki kell üríteni a krónikus belgyógyászati osztályt a járványhelyzet miatt.

Úgy tudni, az orvos azt is közölte, hogy ez nem vitatéma,

akiért nem megy senki, azt a beteget a mentők kedden elszállítják arra a címre, amit a betegfelvételkor megadtak.

A döntés értelmében mind a 76 betegnek haza kellene mennie.

A család levelet írt szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Integrált Jogvédő Szolgálatnak, mert szerintük betegjogi szempontból aggályos a helyzet: képtelenség, hogy a járványra hivatkozva ellátás nélkül maradjanak olyan betegek, akiknek az élete múlhat ezen. A szolgálattól azonban csak egy sablonválaszt kaptak, miszerint panaszaikkal fordulhatnak a Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Igazgatási Főosztályához.

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel

Leszavazták Karácsony MSZP-s trógerjét, továbbra sincs főpolgármester-helyettes

Lángol egy társasház teteje Budapesten, a Bazilika közelében

Facebookon tarhál a Zala Megyei Kormányhivatal, hogy az emberek adjanak pénzt egy kislány kezelésére, kiakadtak a kommentelők

Vége a fosásnak: 25 gíroszost zárattak be súlyos higiéniai szabálytalanságok miatt