Megölte anyját egy nő Mogyoródon az este

Megölte édesanyját egy mogyoródi nő
Rendőrök dolgoznak egy gyilkosság helyszínén Mogyoródon 2020. április 7-én. MTI/Mihádák Zoltán

Több késszúrással megölte anyját egy 55 éves mogyoródi nő hétfő este, majd erről saját maga értesítette a hatóságot.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint K. Rita este fél 10-kor hívta fel a rendőrséget, majd annyit mondott,

„megöltem anyámat”.

A kiérkező járőr az akkor már élettelen asszonyon nem tudott segíteni.

Úgy tudni, a két nő együtt élt, az anya nyugdíjából tartották fenn magukat, K. Ritának egy ideje se munkahelye, se megélhetése nem volt.

A gyilkosság indítéka egyelőre nem ismert, a nő jelenleg nincs kihallgatható állapotban – írták. Őrizetbe vették, ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Jó hír a gyereküket rühellő szülőknek: megkezdődött a beiratkozás a mogyoródi Militarytáborba

Hazudott „szarpucoló” Lázár, a rendőrség tette helyre a rasszista fideszes állítását

8 éves kisfiával árultatta a drogot egy nő Kaposváron – videó

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

Fideszes vagy pap? Vádat emeltek egy férfival szemben, aki fiúgyermekekkel fajtalankodott

Mi történt? Szúrt sebekkel találták rá egy házaspárra Pacsán, a férfi meghalt