Népszava: koronavírusos a népegészségügyi központ egyik vezetője

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) egyik vezetőjénél is kimutatták a koronavírus-fertőzésttudta meg a Népszava, hozzátéve: szerdán a szakember egyik munkatársát is hazaküldték a hivatalból, a többieket azonban, akik szintén együtt dolgoztak vele, állítólag nem tájékoztatták a helyzetről.

A lap felkereste az NNK sajtóosztályát, azokra a kérdésekre várva választ, hogy helyesek-e az információk, történt-e kontaktkutatás, illetve hány ember került karanténba. A sajtóosztály nem cáfolta a sajtóértesüléseket:

„Sajnos az NNK-ban is van olyan dolgozó, aki laboratóriumi vizsgálattal igazolt Covid-19 pozitív. A járványügyi vizsgálatot a népegészségügyi szakemberek lefolytatták és a szükséges járványügyi intézkedéseket megtették”

– írták.

Szerdáról csütörtökre egyébként 35-tel nőtt az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma, de szerencsére a gyógyultak száma is emelkedett nyolccal, a halálesetek száma pedig nem változott.

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi