Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Baleset

Súlyos baleset Tatán: terhes anyuka hajtott ki egy mentő elé, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

Egy 18 éves fiú azt terjesztette, hogy Abonyban megjelent a koronavírus, rendőrök vitték el

Harta ViktorHarta Viktor

Rémhírterjesztés miatt indult eljárás egy 18 éves abonyi fiatal ellen, aki a rendőrség közlése szerint egy közösségi oldalon közzétett valótlan bejegyzésében azt állította, hogy a

„település egyik részén megjelent a koronavírus és mindenkinek félnie kell”.

A fiú posztjára rövid idő alatt több tucatnyian reagáltak, sokan meg is osztották, mire kiderült, hogy nem igaz – írta a hatóság.

Hozzátették: „a felelőtlen, sőt jogi kategóriába tartozó cselekedet miatt” a rendőrség rémhírterjesztés bűntettének megalapozott gyanújával hallgatta ki a fiatalembert, aki beismerő vallomást tett. Nagyon sajnálta a történteket, elmondása szerint nem gondolt bele, mekkora bajt okoz bejegyzésével.

A Ceglédi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat – vádemelést javasolva – megküldte az ügyészségnek.

Az operatív törzs szerdai tájékoztatása szerint már 16 esetben kellett eljárást indítani rémhírterjesztés miatt, míg 13 esetben közveszéllyel való fenyegetés miatt intézkedtek.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Enyhén növekszik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”