Ellenzék: nem bízunk Orbán kormányában, ezért nem adunk korlátlan felhatalmazást

Az ellenzék nem bízik Orbán Viktor miniszterelnök kormányában, ezért nem ad korlátlan felhatalmazást a kormánynak még a koronavírus-járvány miatt kialakult válságos időben sem – tette közzé több párt és képviselő kedden.

A Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, a Momentum, a Liberálisok, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint

a kormány alkalmatlan a veszély kezelésére, a magyar polgárokat és képviselőit pedig nem partnerként, hanem legyőzendő ellenfélként kezeli.

A témában a Válaszon is megjelent ma egy publicisztika. Ebben Stumpf András arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbánék a „civilizációsan elfogadhatatlan kitételekkel” szándékoson hozhatták olyan helyzetbe az ellenzéket, hogy nemmel „kelljen” szavaznia, ezáltal ismét „sikerült ellenséget kreálni ott, ahol nincs (…) Aztán sikerült jól legyőzni is, s a vírus okozta teljesen jogos félelemre játszva a saját tábort összekovácsolni a hatalmi cél mögé.”

Az ellenzék nem így gondolkodik, közösen kell cselekedni, tervezni és dönteni, de a kormány ezt megtagadja tőlük és milliónyi magyartól – írták. Úgy fogalmaztak:

„a járvány valóban közös ellenségünk, megmaradt és sokszor meggyalázott szabadságunk és demokráciánk viszont közös kincsünk. Ahogy védjük egészségünket, életünket, úgy kell védenünk hazánkból azt, ami megmaradt belőle.”

Közös, értelmes és szükséges döntésekben szeretnének részt venni a járvány megfékezéséért, de nem engedik, hogy „valós veszélyre hivatkozva megcsúfolják, elrabolják” Magyarországot, hogy „átgázoljanak a parlamenten, a nép képviselőin, végső soron Magyarországon” – fogalmaztak.

Orbán rendelhette a szerbiai kamu „szabotázsakciót”
Újabb titkosszolgálati dokumentumok szivárogtak ki, őrült magyarázatot adott az AH
Újabb ellenzéki lépett vissza: „Van esélyünk, hogy a rezsimet magunk mögött tudjuk hagyni április 12-én”
Nem kímélik a hazug „igazságügyi” miniszter plakátjait Csömörön
Kitálalt a honvéd százados: morális mélypont, leszerelési hullám, Orbán Gáspár 50 százaléknyi halott magyar katonával számol Csádban
Pofára esett Orbán, beelőzték az ukránok