Szijjártó Péter még teljesen nem érti, mi ez a koronavírus-járvány

KELEMEN Hunor; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kolozsvári találkozójukon 2020. március 20-án. Fotó: MTI/Kiss Gábor

„A koronavírus-járvány mutatja meg igazán, hogy a Kárpát-medence és a nagyobb régió országai mennyire egymásra vannak utalva”

– ilyen, és ehhez hasonló, őrületesen bölcs megmondásokért Szijjártó Péter személyesen utazott el pénteken Kolozsvárra, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székházában. A külügyminiszter ráadásul nemhogy nem képest telefonon intézni a megbeszéléseit, mint mostanra szinte mindenki: hozzá még az elemi egészségügyi felhívások sem jutottak el.

Az MTI fotóján jól látszik, hogy Szijjártó minden orvosi utasítás ellenére jól összetapogatta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, pedig még saját kormánya tájékoztató videója is azt kéri, hogy legalább egy, de inkább 2 méter távolságot tartsunk egymástól ezekben a napokban.

Kínos hangfelvétel szivárgott ki Szijjártó Péterről
Szlovákiában áll a bál Szijjártó ügynök kavarása miatt
Orbán fújtat, miután lebukott a hazaáruló külügyminisztere
Brüsszel magyarázatot követel Szijjártó Péter oroszok felé történt szivárogtatásai miatt
Ingyen nézhető lesz húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilm
Íme Matolcsy György 30 milliós „arany budija” – fotók