Szijjártó Péter Moszkvában tárgyalt

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján Moszkvában 2020. március 18-án. Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Idén további 2,2 milliárd köbméternyi földgázt vásárol Magyarország a Gazpromtól, ezáltal az ország gázellátása erre az évre teljes mértékben megoldódott – magyarázta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel szerdán Moszkvában közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a jövő esztendőre nézve is már másfél milliárd köbméter földgáz szállításáról van a felek között megállapodás. Hozzátette, hogy megkezdődnek a tárgyalások e mennyiség 4,2 milliárd köbméterre történő növeléséről.

Hangsúlyozta, Magyarország érdekelt abban, hogy déli irányból, a Török Áramlat vezetéken is gázt tudjon vásárolni, lehetőleg már a jövő év végétől. Ehhez első lépésként a magyar fél megkezdi egy 15 kilométeres vezetékszakasz építését a szerb-magyar határtól a nemzeti vezetékrendszeréig, amely első lépésben 6 milliárd köbméternyi gáz beszállítását teszi majd lehetővé évente.

Szijjártó Péter felszólította Brüsszelt, hogy fejezze ezt be

Hadházy ma Szijjártó Péter fiának luxusutazásáról tett közzé bejegyzést

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Szijjártó Péter üdvözölte az amerikai-orosz tárgyalásokat

Súlyos pofon Orbánéknak, megszólalt a hitelminősítő

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat