Szájmaszkokkal üzletelő csalót vettek őrizetbe

220 millió nem létező egészségügyi arcmaszkot próbált meg eladni.

Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe – közölte a rendőrség. A feljelentést egy amerikai cég tulajdonosa tette meg, aki a nyomozóknak azt mondta, egy népszerű webáruház oldalán talált egy hirdetést, ahol szájmaszkokat kínált eladásra egy magyar cég.

A férfi felvette a kapcsolatot a hirdetővel, akivel 220 millió egészségügyi arcmaszk vásárlásában egyeztek meg, majd az eladónak több részletben át is utalta a megbeszélt összeget.

Az üzlet lebonyolítása miatt a megrendelő Magyarországra utazott és találkozott az eladó képviselőjeként eljáró férfival, aki további 27 ezer dollárt kért, mielőtt a megrendelt árut bemutatta volna.

A vásárló ekkor fogott gyanút és megpróbálta leellenőrizni a céget, amellyel üzletelni kezdett. Rájött, hogy egy valóban létező vállalat nevével és nyilvános cégadataival éltek vissza úgy, hogy az interneten megjelent hirdetésben az eredeti névhez megtévesztően hasonlító cégnevet adtak meg, ezért azonnal feljelentést tett a rendőrségen.

Az újabb találkozóra már az V. kerületi nyomozók és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai is elkísérték a feljelentőt, és elfogták a 48 éves W. H. Norlant. A férfinál megtalálták azt a mobiltelefont, amellyel az üzleti megbeszéléseket bonyolították.

A rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kicsalt, majdnem 30 millió forintnak megfelelő valutát lefoglalják.

A Magyarországon élő hondurasi állampolgárságú W. H. Norlant a rendőrök jelentős kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – áll a közleményben.

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum

Újabb roncsellenzéki hobbipárt alakul, már megvan a színük is

Magyar Péter: „Mindent meghamisítanak, minden adatot eltagadnak, miközben a csőd felé robog az ország”

Mit titkolnak? Elszólta magát a propagandista arról, miért ment valójában Orbán Washingtonba

Orbánék washingtoni hazaárulása: „Az emberek nem űrállomásra vágynak, hanem arra, hogy vonattal eljussanak Budapestre vagy Salgótarjánba”