Koronavírusos lett Brazília elnöke, nemrég Trumppal is találkozott

Jair Bolsonaro és Donald Trump találkozója az amerikai elnök Mar-a-Lago-i rezidenciáján 2020. március 7-én.
Jair Bolsonaro és Donald Trump találkozója az amerikai elnök Mar-a-Lago-i rezidenciáján 2020. március 7-én. Fotó: Flickr/Palácio do Planalto

Elkapta a koronavírust Jair Bolsonaro brazil elnök – írja az Index a brazil Jornal O Doa című lap nyomán. Ezzel Bolsonaro lett az első államfő, akit a vírussal diagnosztizáltak a járvány kitörése óta. Emlékeztetnek, a 64 éves Bolsonaro sajtósáról, Fabio Wajngarten már korábban kiderült, hogy koronavírusos.

Veszélyben lehet egyébként Donald Trump amerikai elnök is, ugyanis a múlt szombaton Bolsonaro vele is találkozott, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a két elnök elég közel került egymáshoz.

Trump csütörtökön azt nyilatkozta az amerikai sajtónak, hogy ő nem aggódik.

A brazil elnök fia egy Twitter-bejegyzésében pedig azt írta, apján egyelőre semmi nyoma a betegségnek.

Kapcsolódó hírek