Felakasztotta magát az öltözőben egy negyedikes diák Kozármislenyben

Szerencsére túlélte, egy diáktársa mentette meg.

kozarmisleny_iskola
A kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola. Fotó: jesuli.hu

Tornaóra alatt akasztotta fel magát egy negyedikes tanuló még szerdán a kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában – értesült a Szabad Pécs.

A lap úgy tudja, a gyermeknek egy vagy több feladata nem megfelelően sikerült a teljes negyedik évfolyamnak tartott közös testnevelésórán,

ezt követően ment ki a tornacsarnokból azzal a felkiáltással, hogy ő most öngyilkos lesz.

Az öltözőben valóban megpróbált végezni magával, de szerencsére nem sokkal később utána mentek az osztálytársai, akik közül egy magasabb, erősebb fiúnak sikerült megmentenie.

Úgy tudni, az iskolához azonnal mentőt hívtak, a helyszínen ellátták a fiút, majd gondoskodtak a megfelelő egészségügyi intézménybe való szállításáról. A Szabad Pécs cikke szerint az eset után mentálhigiénés és pszichológus szakembereket hívtak az iskolába.

Ha te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot és olvasd el ezt az oldalt! Ha másért aggódsz, itt találsz segítséget.

Kozármisleny megszervezi a teljes felnőtt lakosság koronavírus-szűrését
Klórmérgezést kapott több ember a népszerű hazai gyógyfürdőben
Hárman haltak meg szabadtéri tüzekben a héten
Tűz ütött ki a Mol pozsonyi finomítójában
Napelemek gyulladtak ki egy budai sportlétesítmény tetején
Sikerült eloltani a tüzet Székesfehérvárnál és Dédestapolcsánynál is