Fia barátnőjétől bérelt közpénzen lakást egy tapolcai fideszes képviselő

fenyvesi_zoltan
Orbán Viktor és Fenyvesi Zoltán. Fotó: Facebook/Fenyvesi Zoltán

Havi 200 ezer forintért bérelt az Országgyűlés Hivatala egy 46 négyzetméteres külterületi panelt Budapesten Fenyvesi Zoltán tapolcai fideszes országgyűlési képviselőnek, úgy, hogy a lakás tulajdonosa a politikus fiának barátnője, későbbi felesége volt – derítette ki a Blikk.

A lap által kikért szerződés alapján a két éven át,

2018 augusztusától 2019 szeptemberének végéig fennálló lakásbérlet 2,8 millió forintba került.

A Blikk rámutat: a Parlamenttől távol lévő albérletnél jóval közelebbit is találhatott volna a fideszes, már csak azért is, mert a rendelkezésére álló, havi közel 350 ezres keretből futotta volna rá. (2019 szeptembere óta egyébként már egy 100 négyzetméteres lakást bérel Fenyvesi a Kossuth tér szomszédságában, havi 328 ezer forintért.)

A politikus nem tagadta, hogy fia barátnőjétől bérelte a lakást. A lakásváltást azzal indokolta, hogy időközben gyermeke és párja összeházasodtak, bár megjegyezte, jogszabály nem kötelezte a lakásbérlet felmondására, mivel a törvény szerint a lány nem közeli hozzátartozója.

Hangfelvétel: választási csaláson kapták a Fidesz két képviselőjelöltjét
Tóth Gabit havi 1,3 millió forintért foglalkoztatja a Fidesz-frakció
Videón, ahogy szaladnak Orbán fizetett bértapsolói a buszra
Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire
Újabb milliárdos szólalt fel a Fidesszel szemben
Valami megváltozott egy friss kutatás szerint, és ez tegnap már Győrben is látszott