Megérkezett Orbán Viktor Indonéziába, és már tárgyalt is, kétoldalúan

Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnököt (k) fogadja X. Hamengkubuwono szultán, a Yogyakartai Különleges Terület kormányzója (j) az indonéziai Yogyakarta repülőterén 2020. január 22-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Megérkezett az indonéziai Yogyakartába Orbán Viktor, a repülőtéren X. Hamengkubuwono szultán, a Yogyakartai Különleges Terület kormányzója fogadta, akivel kétoldalú tárgyalást is folytatott – üzente az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.

A megbeszélésen szóba kerültek befektetési lehetőségek, különös tekintettel a vízgazdálkodás területén – mondta. A felek örömmel állapították meg, hogy immár több, mint ezer indonéziai diák tanul Magyarországon magyar állami ösztöndíjjal.

Orbán Viktor, aki a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnökeként a CDI vezetőségi ülésére érkezett Indonéziába, már szerda este tárgyalásokat folytat a pártszövetség tagjaival. Csütörtökön, a CDI bizottsági ülését követően pedig átrepül Jakartába, ahol Joko Widodoval, Indonézia elnökével tárgyal – közölte a sajtófőnök.

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Orbánék washingtoni hazaárulása: „Az emberek nem űrállomásra vágynak, hanem arra, hogy vonattal eljussanak Budapestre vagy Salgótarjánba”

Orbán Viktor: az ukránok kormányváltást akarnak Magyarországon

Magyar Péter: A rettegő hatalom minden erkölcsi és jogi határt átlépett

Vége a hazudozásnak: az amerikai külügyminiszter tette helyre Orbánékat

Szijjártó, hol vagy? Két lányt fehérneműre vetkőztettek a szerb határőrök, magyar diákokat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem engedtek be Szerbiába