Csontokat találtak a Városháza udvarán, vizsgálódik a rendőrség

A hvg.hu értesülései szerint csontvázakat találtak a budapesti Városháza udvarán végzett föld alatti munkálatok során.

A lap kereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

az építőmunkások csontokra és csontmaradványokra bukkantak a helyszínen.

Egyelőre vizsgálják, hogy emberi csontokról van-e- szó, a folyamatba orvosszakértőt is bevonnak. A rendőrség szerint bűncselekmény, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Több száz illegális légfegyvert foglat le a rendőrség
Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat