Bérfejlesztést jelentett be a Spar, itt vannak a számok

Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete: a vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársainak, amelyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel.

A több mint 13 ezer embert foglalkoztató multi tájékoztatása szerint

az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt 235 ezer forint, próbaidő után 245 ezer forint lesz.

Emellett a „kiemelt teljesítménnyel bíró áruházak” esetében a dolgozók alapbéren felüli kiegészítő jövedelmet is kapnak, marad a hűségprogram és a SZÉP-kártya is.

Új elem a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, amely február 1-től 10 százalékra emelkedik, havi 80 ezer forint vásárlási összeghatárig – írták.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Tragikus számokat közölt a KSH, összedőlni látszik Orbánék nagy álma

Szijjártó Péter hazánkban állomásozó külügyér megint Oroszországért aggódik

Nagy a baj, alamizsnát dob a kormány a nyugdíjasoknak

Hamarosan küldeményt kapnak a nyugdíjasok a kormánytól

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt