Figyelmeztették az Irakban állomásozó magyar katonákat, hogy támadás várható

BÖRÖNDI Gábor; BENKŐ Tibor
Benkő Tibor honvédelmi miniszter (b) és Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese az iraki magyar kontingens helyzetéről tartott sajtótájékoztatón a Honvédelmi Minisztériumban 2020. január 9-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett élő videós kapcsolattal csütörtök reggel Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

A sajtónyilvános beszélgetésen Farkas Sándor alezredes a miniszternek elmondta: három nappal ezelőtt 72 órás veszély figyelmeztetést adtak ki parancsnokságukon, amely szerint rakétatámadás, dróntámadás valószínű. Ez szerdára virradóra be is következett, Erbíl környékén két rakéta csapódott be, az egyik felrobbant, a másik nem. A katonák bunkerbe vonultak, folyamatosan viselték a repeszálló mellényt és a sisakot, csak engedélyezett mozgások történtek.

A parancsnok kiemelte: jelenleg rendben vannak. Fel vannak készülve a további feladatok ellátására, s arra is, hogy bármi történjen, arra reagálni tudjanak – tette hozzá.

Reszkethet az ellenség: virágcsokor került az 59 milliárdból épülő szolnoki laktanyára, amiből Mészáros Lőrinc gazdagszik

Röhög az internet: egymást húzogatják a hóban Orbán operett-honvédei

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Gulyás Gergely minisztériumának egyik titkárnője (!) veszítette el a kezeit a felrobbant kézigránáttól

Szijjártó tombol, már reggel 6-kor a plafonon volt

Szijjártó hadat üzent Ukrajnának