Eladja az állam a hungarikumnak számító hollóházi porcelán gyártóját

hollóházi porcelán
Hollóházi csészék. Fotó: Facebook/Hollóházi Porcelán

175 millió forintos kikiáltási ár mellett eladásra hirdette a hollóházi porcelánt gyártó és forgalmazó Hollóházi Porcelángyár Kft.-t a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., az erről szóló, még karácsony előtt megjelent hirdetményt a Napi.hu vette észre.

A cégre licitálni szándékozóknak január 10-ig 43,75 milliós árverési biztosítékot kell letenniük, ezt követően tehetnek majd ajánlatot, amit 400 ezer forintonként lehet emelni. A kiírás szerint a vagyonkezelő

tőkeerős vásárlót vár, aki vállalja, hogy a tulajdonjog megszerzését követő három évig nem indul felszámolási eljárás a társaság ellen.

A vevőnek kötelezettséget kell vállalnia a hollóházi porcelángyártás hungarikumként történő megőrzésére is, továbbá arra, hogy a társaság a jelenlegi főtevékenységét – a háztartási kerámia gyártását – fenntartja mindaddig, amíg az állam kizárólagossággal biztosítja részére díjfizetés ellenében a Hollóháza védjegy használatát az üzleti, piaci tevékenysége végzéséhez. Emellett azt is vállalni kell, hogy 15 éven belül kizárólag az eladó hozzájárulásával adja el, ha nem így tesz, kötbérrel sújthatják.

A Napi.hu megjegyzi, a Hollóházi Porcelángyár Kft. 2014 és 2017 kivételével veszteséggel zárta az üzleti éveket. A cég alkalmazottainak száma 2016-ban még 146 volt, azóta viszont 100 fő körülire apadt a létszám.

Súlyos pofon Orbánéknak, megszólalt a hitelminősítő

Újra jósolt Orbán futóbolondja, jövőre 2-3 százalékos bővülést vár

25 éve nem látott lakásdrágulást vár idénre az MNB

Gigabírságot kapott az About You, több százezer magyar vásárlónak fizetnek vissza pénzt

Dörzsölhetik a nyugdíjasok a tenyerüket, pénz áll a házhoz

Magyar Péter: „Mindent meghamisítanak, minden adatot eltagadnak, miközben a csőd felé robog az ország”