Leütötte egy luxusautós férfi Herényi Károly mozgássérült barátját

Facebook-oldalán osztotta meg Herényi Károly, az MDF egykori képviselője, hogy péntek délután az egyik szántódi áruház parkolójában megverték egy barátját.

A mozgáskorlátozott férfit állítólag egy 35 év körüli, Herényi szavai szerint „nem migráns és nem cigány” autós egyszerűen leütötte, miután a politikus barátja kérdőre vonta, hogy van-e rokkantkártyája, és ha van, miért nem teszi ki. A támadó ugyanis luxusautójával éppen egy ilyen helyen várakozott – olvasható a posztban.

A beszámoló szerint a mercedeszes azt is kiabálta, hogy

„megöllek”, majd ekkor ugrott ki az autójából, és bántalmazta a mozgássérült férfit.

A tettes állítólag elmenekült, Herényi barátjához mentőt kellett hívni.

A volt MDF-es politikus szerint a „kormányzati gyűlöletkampányok hatására országosan terjed az erőszak” és úgy véli, „kezd kialakulni nálunk egy olyan luxusautókkal furikázó újgazdag réteg, aki úgy gondolja neki mindent lehet”.

Belső ellenőrzésen bukott le több BKK-s, azonnal kirúgták őket
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben
Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Szökés miatt körözik a zalai ál-Jézust, aki milliókat csalt ki követőitől