24-25 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből

Mintegy 24-25 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyi ellátás rendszeréből, erről Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke beszélt a Világgazdaságnak egy saját felmérésükre hivatkozva.

A szervezet kutatása megállapította, hogy Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben a szakképzetlen ápolók aránya itt a legmagasabb. Kiderült az is, hogy az ápolói létszám messze elmarad az OECD-államok átlagától:

míg például Németországban 12, Svájcban 16 ápoló jut ezer lakosra, Magyarországon ez a szám alig több, mint 6.

Balogh a probléma megoldásának a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását, életpályaelemek bevezetését látja. Szerinte lényeges az egészségügyi szakdolgozók nyugdíj melletti foglalkoztatása kapcsán az engedélyezés lerövidítése, a korlátozás feloldása is. Emellett csökkenteni kell a munkavállalók leterheltségét, és az ápolói életpályára is ráférne némi népszerűsítés.

Itt a bejelentés: rengeteg gyógyszer lesz olcsóbb szeptember 1-jétől
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban
Mi történt? Váratlanul felszámolás alá került a Doktor24, az alapítók „bírói műhibáról” beszélnek
Megbukott Győrfi Pál OMSZ-szóvivő, tévés balerina – Kunetz: örüljön, hogy ennyivel megúszta!
Megjelent a rettegett kór Magyarországon, azonnali intézkedéseket rendeltek el
Kirúgták az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját