Beintettek Bácskainak, Ferencváros nem fizet a szabadságokért a volt polgármesternek

Baranyi Krisztina
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. Fotó: Facebook/Baranyi Krisztina

Hangos vitát követően nem szavazta meg tegnap a képviselő-testület Bácskai János bukott fideszes polgármester 3,3 millió forintos szabadságmegváltását – közölte Facebook-oldalán a kerületi vezetés.

Az ülésről tudósító Mérce azt is írja, Ferencváros jegyzője figyelmeztette a képviselőket, hogy szerinte a testületnek nincs jogi lehetősége megtagadni a kifizetést, de végül mégis szavazásra bocsátották a kérdést.

Baranyi Krisztina jelenlegi polgármester tartózkodott a kérdésben, de így is 6 igen, 2 nem és 8 tartózkodás mellett szavazták le Bácskai milliós lelépőpénzét. Baranyi azt mondta, vizsgálatot kezdeményez a szabadságolás ügyében.

Bácskai János érintettségére hivatkozva eleinte csendben volt, majd a vita során mégis kibökte:

azért maradt meg ez a rengeteg szabadsága, mert szeret dolgozni.

A momentumos Mátyás Ferenc erre úgy reagált, hogy ugyan ő is szeret dolgozni, de a szabály világos: január 31-ig, illetve március 31-ig kell kivenni a szabadságokat.

Hatalmas bombát találtak Ferencvárosban, napokig lezárják a környéket

Rengeteg pénzt találtak Ferencvárosban egy fa alatt, senki nem keresi

Robbanás történt Ferencvárosban

Magyar Péterék újra kórházlátogatásra indulnak

Több robbanás is volt Ferencvárosban, vizsgálják, hogy mi történt

Nem vett részt a Tisza a Fővárosi Közgyűlés ülésén: „Elég volt abból, hogy Szentkirályi Alexandra balhét és színházat csinál”