Kétszer vették meg ugyanazt az épületet Matolcsyék

Az Úri utca 21. szám alatti Bölcs Vár. Forrás: Google Utcakép

Néhány éven belül kétszer sikerült megvennie a Magyar Nemzeti Banknak a Úri utca 21. alatt található régi városháza épületét, közben pedig rendesen fel is ment az értéke – vette észre a 24.hu.

Az MNB november elején közleményben jelentette be, hogy a jegybank 100%-os leányvállalatának tulajdonába kerül a felújított régi budai városháza épülete, melyért nettó 8,7 milliárd forintot adtak.

Igen ám, de az ingatlant már 2014-ben megvette a jegybank az MTA Nyelvtudományi Intézetétől 1,9 milliárdért.

Ezután továbbadták a jegybank által létrehozott Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítványnak (PADA), ami négymilliárdért felújította az épületet, melyet most ismét megvásárolt az MNB.

¯\_(ツ)_/¯

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Bejelentést tett Kapitány István, nagy beruházás készül
A TEK-et is bevonták Magyar Péter védelmébe, miután a héten leköpték