2,1 milliárdos büntetést kapott Magyarország az Európai Bizottságtól

6,5 millió eurós, átszámítva mintegy 2,1 milliárd forintos bírságot szabott ki az Európai Bizottság Magyarországra, miután

rendszerszintű hiányosságokat találtak a magyar vidékfejlesztési program közbeszerzési eljárásaiban

írja az Euronews Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselőre hivatkozva.

Úgy tudni, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának 2015-ös és 2017-es ellenőrzései, valamint az OLAF vizsgálatai is rendszerszintű hiányosságokat tártak fel. A bírság mellett a magyar hatóságoknak felül kell vizsgáltatniuk a kapcsolódó közbeszerzéseket.

„Szégyen, hogy az Orbán-rezsim nyilvánvaló, nem is titkolt lopásai miatt az ország ilyen súlyos és válságos helyzetbe került. Nem csupán a több millió eurós büntetésről, hanem az ország jó hírnevéről is szó van”

– mondta a büntetés kapcsán a Ara-kovács, aki az Európai Parlament mezőgazdasági szakbizottságának tagja. Hozzátette, szeretnék kiharcolni, hogy az EU-s támogatásokat közvetlenül a települések kapják meg, ne a NER holdudvarán menjenek át az uniós pénzek.

Súlyos lelepleződés: a Fidesz nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket
Beverik az utolsó szöget a Fidesz koporsójába, kész a korrupcióellenes jogszabálycsomag
Itt a bejelentés: korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot terjeszt elő az igazságügyi miniszter
Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt
Kiderült: valóban titkos migránstábor kialakítását tervezte az Orbán-kormány 2024-ben Vitnyéden
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”