Orbán szerint Soros György személyesen próbálta megfúrni Várhelyi Olivér EU-biztosi kinevezését

Az elmúlt tíz év legnagyobb diplomáciai sikereként értékelte a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi pozíció elnyerését Orbán Viktor a Kossuth Rádióban pénteken.

Mint fogalmazott, nem emlékszik arra, hogy Magyarország az elmúlt tíz évben olyan erős befolyást tudott volna szerezni az unióban, mint most a bővítési pozícióval, amelyet a következő öt év legfontosabb portfóliójának nevezett.

A feladatcsomag érinti a migrációt, a biztonságot, és például az energia szempontjait is, hiszen a magyar biztos foglalkozik majd a Kaukázussal, Azerbajdzsánnal is – magyarázta.

Orbán szerint bár a biztosi poszt elnyerése „sokunk”, a többség sikere, de nem minden magyaré, hiszen sokan akarták megakadályozni azt. Úgy tudja, az ellenzék ennek érdekében egyesítette erejét Brüsszelben,

és Soros György is személyesen próbálta megakadályozni Várhelyi Olivér kinevezését.

A magyar miniszterelnök szamárságnak ítélte azt a felvetést, hogy az uniós források kifizetését jogállamisági kritériumokhoz kössék, szerinte ebből nem lesz semmi.

Donald Tusknak, az Európai Néppárt új vezetőjének álláspontját, miszerint a szabadságjogok nem áldozhatók fel a biztonság oltárán, úgy kommentálta: a felfüggesztett tagságú Fidesz azt várja, hogy a Néppárt tisztázza nézeteit és terveit, mert amíg a magyar kormánypárt nem tudja, mire számítson.

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Orbánék washingtoni hazaárulása: „Az emberek nem űrállomásra vágynak, hanem arra, hogy vonattal eljussanak Budapestre vagy Salgótarjánba”

Orbán Viktor: az ukránok kormányváltást akarnak Magyarországon

Magyar Péter: A rettegő hatalom minden erkölcsi és jogi határt átlépett

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum

Újabb roncsellenzéki hobbipárt alakul, már megvan a színük is