Orbán Viktor most „sportakadémiai rendszert” álmodott meg

Sportakadémiai rendszer létrehozásáról döntött a kormány – olvasható a Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározatban.

E szerint a kormány szándéka

egy olyan sportakadémiai rendszer megvalósítása, mely elősegíti a minőségi élutánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, sportszakmai felkészítést, versenyeztetést.

A kormányhatározat szerint először a foci, a kosárlabda és a kézilabda háza táján kezdenék el kidolgozni a rendszert. Hogy ennek mekkora költségvonzata lenne, arra az írás nem tér ki.

A 444.hu megjegyzi, sportakadémiából már most sincs hiány, van Nemzeti Kézilabda Akadémiánk, valamint Nemzeti Kosárlabda Akadémiánk is, a fociakadémiákat pedig összeszámolni is nehéz. Emellett úgy ömlik a pénz a sportba, mintha az oktatás és az egészségügy legalább olyan szinten lenne, mint Japánban.

Orbán Viktor elvesztette a perét, amit azért indított, mert szerinte nem is akarta egy rokonának megszerezni a Spart
Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Török Gábor: Orbán Viktor és Magyar Péter között egyre jobban kirajzolódik egy fontos különbség
Mire készül? Az orosz nagykövetség mellett fotózták le Orbán Viktort
Magyar Péter: a hőség miatt otthoni munkavégzést rendelt el a kormány a közszférában
Hosszú listát tett közzé Magyar Péter a Tisza első 50 napjának eredményeiről